A búvárkodás nem verseny. És szerencsére nem is kötelező úgy tenni, mintha az lenne.
Időről időre szembejön velünk egy-egy büszke beszámoló: „Ma hatot merültünk.” Vagy „Egy hét alatt harminc merülés.” Esetleg az örök klasszikus: „Még egy belefért volna, de sajnos túl korán sötétedett.”
Ilyenkor mindig elmosolyodunk. Nem azért, mert bármi baj lenne a sok merüléssel. Ha valaki fizikailag felkészült, megfelelően hidratált, kipihent, és ezt élvezi, csinálja nyugodtan. A búvárkodás egyik szépsége éppen az, hogy mindenki megtalálhatja benne a saját tempóját.
Csak néha úgy tűnik, mintha észrevétlenül kialakult volna egy furcsa verseny. Mintha a merülések száma önmagában értékmérő lenne. Mintha a nap végén valaki kiosztaná az érmeket annak, aki a legtöbbször merült.
Pedig a tenger erről szerencsére nem tud. A teknős sem úszik oda gratulálni a hatodik merülés után, a muréna sem lesz barátságosabb, és a búvárkomputer sem írja ki, hogy: „Gratulálunk! Ön ma elérte a Platinum Diver szintet.”
Az Ocean Dive Schoolnál valahogy mindig másképp gondolkodtunk erről.
Nekünk a búvárkodás soha nem egy kipipálandó feladatsor volt, hanem egy teljes utazás része. Olyan élmény, amely nem ér véget akkor, amikor kijövünk a vízből. Sőt, sokszor ott kezdődik igazán.
Mi szeretjük a kényelmes szállásokat. Azokat, ahol nem csak ledőlni lehet néhány órára, hanem valóban kikapcsolni. Szeretjük a jó éttermeket, a helyi ízeket, a hosszú vacsorákat, amikor még este tízkor is ugyanazt a polipot vagy cápát elemezzük, amit délután láttunk. Szeretjük a reggeli kávét a tengerparton, a naplementét egy pohár bor mellett, és azt a luxust, hogy néha egyszerűen csak ülünk a parton, nézzük a vizet, és nem történik semmi.
Igen, ezt akár hedonizmusnak is lehet nevezni. Mi inkább úgy hívjuk: nyaralás.
Mert valljuk be őszintén: amikor valaki több ezer kilométert utazik egy egzotikus országba, tényleg az a legjobb stratégia, hogy hajnaltól estig csak palackot cserél, gyorsan bekap valamit két merülés között, majd este fél kilenckor holtfáradtan beesik az ágyba? Lehet. Csak mi nem ezért utazunk.
Mi szeretjük azt is megismerni, ami a felszínen van. A kultúrát. Az embereket. Az ételeket. Az illatokat.
És persze azt az érzést, hogy nem kell minden percet maximális teljesítménnyel kitölteni.
Van egy mondás, hogy a kevesebb néha több. A búvárkodásban ez különösen igaz. Három nyugodt, jól megtervezett merülés, amely után van időd feldolgozni az élményeket, gyakran sokkal többet ad, mint hat, amelyek estére már összefolynak. Ha a merülési napló kitöltésekor azon gondolkodsz, hogy a sasráját még a második vagy már a negyedik merülésen láttad, akkor talán nem az emlékezeteddel van a baj.
Persze nem állítjuk, hogy ez az egyetlen helyes út. Ha valaki napi hatot szeret merülni, tegye. Őszintén örülünk, hogy ennyire élvezi a víz alatti világot.
Mi egyszerűen másban látjuk a búvárutak értékét. Abban, hogy a merülések között van idő beszélgetni. Van idő nevetni. Van idő egy jó ebédre. Van idő arra, hogy ne csak a palack nyomását figyeljük, hanem azt is, milyen helyre érkeztünk.
Lehet, hogy emiatt nálunk néha eggyel vagy kettővel kevesebb merülés fér bele egy napba. Viszont cserébe senki nem érzi úgy, hogy egy logisztikai hadművelet résztvevője volt.
És tudjátok mit? Ezzel teljesen rendben vagyunk.
Lehet, hogy emiatt nálunk nem lesz napi hat merülés. Viszont lesz idő egy tökéletes beszélgetésre, egy pohár borra a naplementében, egy kényelmes szállásra, egy olyan vacsorára, amelyről még másnap is beszélünk, és arra, hogy reggel ne kialvatlanul, a következő palack után rohanva induljunk merülni.
Lesz idő arra is, hogy megálljunk egy pillanatra, körbenézzünk, és eszünkbe jusson: ezért jöttünk ide. Nem azért, hogy a merülési napló újabb sorait töltsük ki, hanem hogy olyan élményekkel térjünk haza, amelyek évekkel később is ugyanúgy mosolyt csalnak az arcunkra.
Mert mi nem merüléseket gyűjtünk. Mi történeteket gyűjtünk. Barátságokat. Ízeket. Helyeket. Pillanatokat. És közben persze néhány egészen fantasztikus merülést is.
A tenger nem siet. Mi sem szeretnénk.