Az év során legtöbbször úgy utazunk a Vörös-tengerhez, hogy közben dolgozunk is. Csapattal érkezünk, tanulókkal merülünk, figyelünk, szervezünk, segítünk – és persze közben mi is élvezzük minden percét.
De időnként egy búvároktatónak is szüksége van arra, hogy egyszerűen csak búvár legyen.
Ne ő nézze, rendben van-e mindenki felszerelése. Ne neki kelljen fejben tartania a következő programot. Ne azt figyelje a víz alatt, hogyan mozog a csapat.
Hanem felvegye a saját felszerelését, beugorjon a vízbe, és arra induljon, amerre éppen kedve tartja.
Ezért utaztunk vissza idén szeptemberben kettesben Soma Baybe.
És ha már magánutazás, nem sokáig gondolkodtunk azon, hová menjünk. A Hurghadától nagyjából 50 kilométerre fekvő Soma Bay és az Abu Soma Garden ugyanis hosszú ideje különleges helyet foglal el nálunk.
Ha pedig választanunk kellene egyetlen merülőhelyet a Vörös-tengeren azok közül, ahol eddig jártunk…
Nos, valószínűleg ez lenne az.
Visszatérés egy régi kedvenchez
A bázisunk ezúttal is a Sheraton Soma Bay Resort volt, a merülésekhez pedig ismét az Orca Dive Club Soma Baytválasztottuk.
Bécsből repültünk Hurghadába, majd az előre megszervezett transzferrel folytattuk az utat Soma Bay felé. Hosszú nap volt, de még éppen elcsíptük a vacsorát – aztán már csak annyi energiánk maradt, hogy kipakoljunk és bedőljünk az ágyba.
Másnap reggel ugyanis várt bennünket az első merülés.
Pontosabban: a check dive.
Az Orcánál ezt minden érkező búvár teljesíti. Igen, az oktatók is. És szerintünk ez így teljesen rendben van. Egy búvárkártya vagy oktatói minősítés nem helyettesíti azt, hogy egy búvárbázis lássa, hogyan mozogsz a vízben, te pedig nyugodt körülmények között ellenőrizhesd a felszerelésedet és a súlyozásodat.
Ráadásul nekünk most erre különösen szükségünk volt – de erről majd egy kicsit később. 😄
A Sheraton új arca
Az elmúlt két évben a hotel jelentős felújításon esett át. Korábbi látogatásainkkor már láttuk, merre tart az átalakítás, mostanra azonban eltűntek a munkaterületek és lezárások, és végre egészében is láthattuk az eredményt.
És nagyon jól sikerült.
A medence környéke is teljesen megújult, új napágyakkal, napernyőkkel és kényelmes, árnyékos pihenőhelyekkel.
A hatalmas medence nappal és este is gyönyörű – bár van egy apró csavar: a vizét aktívan hűtik. Így aki szeptemberben egy jó meleg „beleülök és három órán át ki sem jövök” medencére számít, annak lehet egy kis meglepetés. 😄
A 35 fok körüli egyiptomi melegben viszont elképesztően jól tud esni.
Ahol már ismerősként köszönnek
Van valami különösen jó abban, amikor újra és újra visszatérsz ugyanarra a helyre.
Egy idő után már nemcsak az épület vagy a környezet lesz ismerős.
Hanem az emberek is.
A Sheratonban mostanra több olyan munkatárs van, aki felismer bennünket, és mosolyogva köszönt, amikor újra megérkezünk. Warren séffel például tavaly barátkoztunk össze, és természetesen most is többször összefutottunk vele.
Az ételek pedig továbbra sem könnyítik meg annak az életét, aki Egyiptomban esetleg fogyókúrázni szeretne. 😄
A hét gasztronómiai csúcspontjai között nálunk biztosan ott volt a Wellington bélszín és egy valóban blue-ra sütött steak.
Utóbbiból kétszer is volt.
Nem, egyiket sem hagytuk ki. 😄
De amiért igazán visszajöttünk: Abu Soma Garden
Bármennyire szeretjük a hotelt, Soma Bay számunkra elsősorban mégis azt jelenti, ami a víz alatt van.
Indulás előtt volt bennünk némi aggodalom. Az elmúlt időszakban a Vörös-tenger több területéről is érkeztek beszámolók korallfehéredésről, ezért kíváncsiak – és egy kicsit félősek – voltunk, milyen állapotban találjuk majd az általunk annyira szeretett zátonyt.
Aztán lemerültünk.
És megkönnyebbültünk.
Az Abu Soma Garden most is elképesztően színes és élettel teli volt. Korallkertek, anthiasok narancssárga felhői, pillangóhalak, apró zátonylakók mindenütt – és az a jellegzetes vörös-tengeri fény, amelytől néha az egész táj szinte irreálisnak tűnik.
Egész héten napsütéses időnk volt, így odalent is fantasztikusak voltak a fények.
És most következne az a rész, ahol megmutatnánk az összes elkészült víz alatti fotót.
De akkor valószínűleg még holnap is ezt az oldalt görgetnétek. 😄
Úgyhogy megpróbáltunk mértéket tartani.
Megpróbáltunk.
Egy kis emlékeztető arra, hogy az oktató is folyamatosan tanul
Ez az utazás nekünk egy másik szempontból is érdekes volt.
Az egyikünk korábban már próbált hátlebegtetős BCD-t, de akkor egyáltalán nem érezte komfortosnak. Jacket típusú mellényre váltva viszont hirtelen összeállt a megfelelő testhelyzet és a stabil lebegés.
A következtetés egyszerűnek tűnt:
„A hátlebegtetős BCD nem nekem való.”
Csakhogy a búvárkodás egyik remek tulajdonsága, hogy időnként felülírja a saját, biztosnak hitt szabályainkat.
Nem sokkal az utazás előtt végül került a felszerelésbe egy Scubapro Hydros 2 – ami történetesen megint csak hátlebegtetős rendszer.
Volt bennünk némi kétely.
Aztán jött a check dive, némi kísérletezés a súlyok elhelyezésével, néhány apró finomítás…
…és egyszer csak minden a helyére került.
A tanulság számunkra nem az, hogy mindenkinek ilyen BCD-re van szüksége. Éppen ellenkezőleg.
Nincs mindenkinek tökéletes felszerelés. Csak olyan felszerelés van, amely az adott búvárnak, az adott testalkathoz és az adott merülési stílushoz jól működik.
És néha egy korábbi rossz tapasztalat sem azt jelenti, hogy egy teljes felszereléstípus nem nekünk való. Lehet, hogy más kialakításra, jobb beállításra vagy egyszerűen több tapasztalatra van szükségünk.
Oktatóként is jó időnként saját magunkon megtapasztalni ezt.
Mert mi sem fejezzük be a tanulást attól, hogy oktatók lettünk.
Egy hét, ami megint túl gyorsan telt el
A történet végét valószínűleg minden búvár ismeri.
Az első nap még úgy érzed, rengeteg időd van.
Aztán valaki egyszer csak kimondja:
„Ez lesz az utolsó merülés.”
Tessék?
Mikor történt ez? 😄
Jött az utolsó merülés, aztán a repülés előtti kötelező pihenőnap, végül pedig a hazautazás. Egy kisebb transzferes kavarodás még belefért a történetbe, de időben kiértünk Hurghada repülőterére, Bécsből pedig már csak a buszút választott el bennünket az otthontól.
A felszerelés azóta megszáradt.
A képeket lementettük.
Mi pedig már megint visszamennénk.
Miért fontos nekünk az ilyen utazás?
Talán furcsán hangzik, de oktatóként szükségünk van olyan merülésekre is, amelyeknek nincs más céljuk azon kívül, hogy szeretünk merülni.
Nem tanítunk.
Nem vezetünk csapatot.
Nem teljesítünk feladatokat.
Csak ott vagyunk a víz alatt.
És egy ilyen hét után újra nagyon könnyű emlékezni arra, miért kezdtük el annak idején az egészet.
Nem azért lettünk búvároktatók, mert szeretünk oktatni – bár nagyon szeretünk.
Hanem azért lettünk búvároktatók, mert először beleszerettünk a búvárkodásba.
Soma Bay pedig megint emlékeztetett erre. 💙
Hamarosan pedig újra úton leszünk a Vörös-tenger felé – akkor már ismét ODS-csapattal. 🤿🌊